Zajvédelmi számítások és mérések
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem területén belül a zajvédelem. Míg korábban inkább a nagyvállalatokra volt jellemző, hogy zajméréssel vagy zajkibocsátási határérték kérelemmel foglalkozniuk kellett, mára sokszor a kis- és középvállalatok is szembesülnek azzal, hogy a környezetvédelmi hatóságok minden új ipari beruházásnál a meglévő üzemek zajvédelmi hatásterületét is kérik lehatárolni, hogy az üzem megfeleljen a 284/2007. (X.29.) Korm. rendelet előírásainak.
Műszeres környezeti zajmérés és hatásterület lehatárolás
Vállaljuk környezeti zajmérések elvégzését hitelesített mérőműszerek segítségével, továbbá adott ipari létesítmények zajvédelmi hatásterületének lehatárolását a 284/2007. (X.29.) Korm. rendeletben megadott feltételeknek megfelelően. A vizsgálati területek háttérterhelésétől függően szükség lehet számításokkal kiegészíteni a mérési eredményeket, ahol olyan magas az egyéb üzemektől vagy közlekedéstől származó zaj, hogy méréssel nem határozható meg egyértelműen a hatásterület határa. Ilyen esetben a saját fejlesztésű NOISEMOD szoftverünk segítségével oldjuk meg a feladatot és így a mérési eredményekhez igazított számítással készül a valóságnak megfelelő végeredmény.
Zajszámítás, zajterjedés modellezés, zajtérkép készítés
A hatósági zajvédelmi gyakorlat abba az irányba mutat, mely szerint minden esetben szükséges a leendő létesítmények zajkibocsátási jellemzőinek igazolása/megtervezése. Ezen igényekre reagálva, jól felkészült zajvédelmi szakembereink segítségével vállaljuk:
|
|
Ha megadja a telefonszámát is, szívesen visszahívjuk a részletek egyeztetéséhez.
|
Email cím:*
Telefonszám:
Ellenőrző kód:*
|
Ajánlatkérés szövege:*
|

